Nem vagyok önmagam. Nem érzem magam jól a bőrömben, teljesen el vagyok keseredve. Szeretek valakit, akivel lassan 4 éve vagyok kapcsolatban, de még nem éltünk eddig együtt soha, ritkán találkozunk, szeretjük egymást, gyűlöljük egymást, szerelmeskedünk, veszekszünk. Mintha már nem is én lennék, mintha már nem is mi lennénk. Nem mondott hülyeséget aki azt mondta, hogy a kapcsolatok is beleszürkülnek az amúgy is szürke hétköznapokba. Miért nem marad minden úgy mint az elején, amikor félve nyúltunk egymáshoz, csókokat loptunk egy eldugott helyen, vagy amikor átéltük az első szerelmeskedés élményét. Amikor minden olyan varázsos. Azt szeretném, ha minden maradna úgy sokáig. Már évek óta nem lepett meg virággal. Pedig nagyon örültem neki, mikor utoljára kaptam tőle. Régen romantikus sétákra vitt, ott is nagyon régen voltunk, pedig már nagyon régóta szeretném hogy menjünk. 

Szeretem teljes szívemből, lelkemből. Minden percben rá gondolok, minden percben hiányzik, amikor nincs velem. De sokszor még akkor is hiányzik, amikor velem van, mert tudom hogy el kell köszönnöm tőle egy kevés időre. Lehet az egy hét, pár nap, egy nap, akkor is egy örökkévalóságnak tűnik. 

Nagyon szeretem, de nem akarom hogy ez a szeretet megszokássá váljon. Én még mindig szerelmesnek érzem magam. Nem tudom hogy ő szerelmes e még belém. Csak azt tudom hogy nagyon szeret, de nem feltétel nélkül. Feltétel nélkül ember nem tud szeretni, ahhoz túl önző. Mit tegyek akkor, ha valaki folyton veszekszik velem, megbánt, csúnyákat mond rám, vagy nekem. Mindig megbocsájtok neki. Sokszor sírok miatta, de nem tudok rá haragudni, nem tudom lehunyni a szemem úgy, hogy nem beszéljük meg a történteket, hogy ne kérjek bocsánatot tőle vagy ő tőlem. Nagyon szeretem őt, és rettentően félek attól, hogy megcsal, hogy mást után néz, mert megunja azt h keveset lát, megunja azt ahogy kinézek, vagy azt ahogyan csókolom őt, vagy ölelem. Félek attól, hogy elhagy, hogy unalmassá válok. Pedig tudom, hogy őt nekem rendelte Isten. Mert rajta kívül senki sem szeretett így mint ő, soha. Ő az egyetlen. 

Tudom, hogy nekem is vannak hibáim. Rengeteg hibám van.Ő a hibáimmal együtt fogad el, de tudom hogy sok minden bántja, sokszor megbántom és olyan dolgokat vágok a fejéhez ami nagyon tud fájni. Nem akarom bántani, nem akarom hogy haragudjon rám, azért amit mondok neki. Nem akarok állandóan veszekedni vele. Csak azt szeretném, ha egy kicsit felnőnénk együtt, és figyelnénk arra amit a másik mond. Ha megtenné azt amire kérem. Könyörgés nélkül. Tudom, hogy sokszor utasítom őt dogokra, de nem azért hogy megbántsam, hanem azért, mert szeretem,mert szeretném ha segítene nekem. Én mindig segíteni fogom őt ahol tudom. 

Nem akarom azt hogy megüssön. Nem akarom őt többet megütni. Ez egy kapcsolat legalja. mi szépen lesüllyedtünk erre a szintre. Nem akarom hogy ha valami rosszat mondok akkor megkopogtassa a fejem az ujjaival, mert az nagyon fáj nekem. Nem akarom hogy bántson. Sokszor félek tőle nagyon. De tudom hogy szeret. Nem akarom őt megütni, megkarmolni többé. Helyettük simogatásokat, öleléseket és csókokat akarok. Mert ezzel kifejezem hogy szeretem. Hogy szeretlek. Nem akarom hogy ez a szó üres legyen. Nem akarom hogy megszokásból mondja nekem. Azt akarom hogy akkor mondja ki amikor tényleg azt érzi. Szeretném rendbe hozni a kapcsolatunkat, mert nagyon szeretem. 

Mert nagyon szeretlek.

süti beállítások módosítása